Sötét erők fogságában - Mind, Body & Soul (1992)

 

 Nyitójelenet: Egy szőke nőt ölelgető kamerába néző faszi, háttérben talán Nagymaros lankái. A férfi igyekszik rábeszélni a hölgyet, hogy találkozzon a barátaival. Így kezdődnek az amatőr gangbang videók. Legalábbis azt mesélik. 

  Vágás, majd megtekinthetjük a pokol kapuját, amely egy kis kertvárosi vityilló, verandával, rögtön a Coop mellett, előtte két Yugo autó áll. Odabent a sátán szolgái éppen vecsernyére készülnek, megy a zsongás, a szektások recepteket  és sátáni- házipraktikákat cserélnek informálisan egymással. 

 A nő, akit Brendának neveznek, megkérdezi: "- Miért van mindenki feketében?"  Úgy látszik, szegény sosem volt még Depeche Mode bulin. Üdítő ártatlanságával nem gyanakszik a leányzó, akkor sem, amikor egy baszott nagy pentagramma előtt ácsorgó kámzsás fickó képezi a nagyszoba díszletét.  A férfi megszólal, röhejesen mélyített rajzfilm-hangon és ennek örömére becipelnek egy fehérbe öltözött biztosan nem szüzet, akit feláldozásra szántak. 

 Fontos pillanatok előtt állunk: az első csöcs-kontent 2:20. percnél. Nyilván az alkotók tisztában voltak azzal, hogy ezt a fos mozit bizony csak ezzel a Jokerrel lehet valahogy elfogadhatóvá tenni. A szekta tagjai azt kezdik el kántálni, hogy: - Hö-Hö-Hö-Hö-Hö.  Hősnőnk kissé lassan érkezik meg a dologba és ezidőtájt kapcsol, hogy nem a heti szülői munkaközösség tökfaragó ceremóniájára futott be, hanem itten valami fekete mise van feketék nélkül. Váratlanul beront a rendőrség, akiket senki nem hívott, talán azt hitték, hogy egy éjjel-nappali Dunkin Donuts, ezért kirántott fegyverrel viharzanak be és sikerül is a hatalmas fogás: mindenki elmenekül, csak a faszija által odacipelt Brenda és a pentagrammára feszített áldozat marad a két mesterzsarunak. 

 A halálra szánt nő kapásból senkit nem tud azonosítani, csak az egyetlen ártatlan picsát. Hát, ezt sem az eszéért szeretik. A rendőrségen kiderül: szegény szeplőtelen Brendácska hónapok óta át volt verve szerelme, Sátánista Karl által, ezért ímmel-ámmal megmutatja, hol lakik kedvese, aki ugyan mindenben hazudott, de a valódi lakcímén kúrogatta a leányzót, Mindenféle erősítés nélkül, kettesben a nyomozóval indulnak felfedezni a szektás Karl lakhelyét, aki otthon valószínűleg ördögi pirítóskrémmel keni a kétszersültjét, de aztán néhány hülye arckifejezés után felrobbantja otthonát, nem sajnálva esetleges plüssmaci gyűjteményét sem. 

 Következik a főcím. Végre.

A főszerepben Ginger Lynn  Allen. A szemfülesek és műveltek azonnal vágják, ki is a hölgy, hiszen vagináját jobban ismerhetjük, mint mosolyát, A 80-as évek kötelezően ismert pornószínésznője megpróbált más műfajban is utazni - de itt is csak szopott. Nyilván a forgatókönyv bonyolultabb volt, mint a "pizzásfiú análba pakol, aztán lenyeled neki" és a madame arra következtetett ebből, hogy eljött a kitörés ideje. Jelentem, nem sikerült, jóval későbbi korszakokban is megmustrálhatjuk minden pozícióban. 

 Mellette Wings Hauser (Házi Szárnyas?) a másik főszereplő, Sörös Sándor bársonyos szinkronhangjával és angyalkákhoz méltó göndörös fürtökkel, ő John, az ügyvéd.

 És a kedvencem, Jay Richardson, aki olyan, mint Mucsi, aki sosem tud saját magán kívüli karaktert játszani, itt is a cigit faló laza figura, most éppen zsaru.

A rendező-prodjuszer-író pedig Rick Sloane. Hát, már megint egy önmegvalósító, akinek sosem sikerült a komolyabb filmesek közé betörnie. Mondjuk, ha ezt a csodát végignézed, ez nem fog meglepetésként érni.

  De folytatódjanak a kalandok!:

 A nyomozás akadályoztatásáért Brenda rács mögé kerül, amit azért komoly lehetett összehozni, gondolom az alkotóknak a minimális ismeretei is hiányoztak a törvények irányába. Cellába zárják, aminek semmi értelme, annak fényében, hogy még egy kirendelt védőt sem kapott kihallgatása során, persze ez itt egy filmes oldal, nem egy jogi portál, befejeztem. 

 Öröm az ürömben, hogy cellatársnőjének elpanaszolhatja bánatát, aki azonnal átérzi lelke szomorúságát és saját dolgaival nem foglalkozva, teljes szívvel áll Brenda mellé. Ha Ginger Lynn még a régi jó iparban nyomult volna, női cella nem maradt volna szárazon a fröcsköléstől, de be kell érnünk ezzel a rohadtul erőltetett, hirtelenjében érkezett örökbarátsággal, amely amúgy hiába teljesen röhejes, ellenben ügyesen folytatja a film totálisan idióta vonalát. 

 Itt lép a sztoriba Hauser, az ügyvéd John szerepében, aki nem tudja, hogy Ginger Lynn játssza Brendust, ezért nem teszi magáévá minden létező pozitúrában, ehelyett érdekes módon Pro Bono vállalja ügyét és még magához is költözteti, amely már megint nem igazán egyezik a törvényekkel. Mert hát azt tegyük hozzá: a hölgynek mindene odalett, amikor Karl lakása felrobbant. Újabb adalék, amazonunk erkölcsi felfogásához: 3 hónap alatt már oda is költözött a kanhoz, vajon az első aktus még ismeretségük előtt esett meg? Aztán azonnal befészkel egy idegenhez. John, a fehér lovag azonnal kifizeti zsebből az óvadékot (ez vagy egy angyal, vagy nagyon baszni akar...), 

 Színésznőnk szabadlábra helyeződne, de ekkor érkezik egy megrázó momentum: a gonosz tekintetű és a szektában is tagként funkcionáló börtönőr - aki egyedül látja el az őrzést, szemmel láthatólag -  megerőszakolja egy öltözőben, méghozzá fasz nélkül, bugyin keresztül, nadrágban. Ezt hívják a klasszikus "száraz baszásnak" (by Raki), amely egy forgalmas helyen esett meg, de végre újabb melleket láthatunk. Mi más gördítené tovább a sztorit, mint egy behatolás nélküli abúzus? Szerencsére sikerül letépnie az erőszaktevő fura medálját, mondjuk nem tudom, honnan, hiszen addig sehol sem láttunk ilyet rajta. 

 Az arány viszont megnyugtató, eddig úgy 5 és fél percenként látunk emlőket, talán a készítők ebben reménykedtek, hogy megmenti a filmet, de hiába, ez olyan, mintha egy trágyadomb  tetejére koktélcseresznyét illesztenénk. 

 Gonosz Karl meglátogatja és megfenyegeti a prókátor lakásán Brendát, miközben öribarinője, a börtönben hagyott Réjcsöl komoly nyomozásba kezd a sátáni fegyőr után, ami nagy ötlet egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Ebből is láthatjuk, hogy a leányzó olyan hülye, hogy ha ló lenne, tolná a szekeret. 

 Újabb komor és röhejes sátánista ankétot látunk, ahol a fővezér kijelenti: "-A mai naptól fogva sokkal jobban kell leplezni létezésünket...". Talán kezdhették volna azzal, hogy nem ugyanabban a bungalóban jönnek össze, amit a rendőrség már ismer. Ráadásul le is gyártanak egy hullát, amelyet el sem igazán rejtenek. Hát ez valahogy nem jött össze. Brenda és Réjcsöl viszont látja álmában az egész rituálét. Főhősnőnk el is panaszolja ezt John-nak: "-Láttam álmomban, hogy a szekta megcsonkított egy nőt, de épp, amikor levágták a fejét, felébredtem." Ez nagyon kesergően hangzik, mint amikor nekem is szexuális tartalmú álmom van, de a beteljesülés előtt felriadok. Nos, kinek mi a szép álom. 

 Aztán itt a piros-hol a pirost kezdenek játszani, de hiába a nagyon romantikus játék és a mélyreható, továbbá röhejes társalgás, Brenda baszatlan marad. Barátnőjét viszont szabadlábra engedi a börtönőr, mert ez így működik: felülírja a bíróság döntését és a  törvényeket, ráadásul ki tudja, a csaj miért volt bevarrva, lehet, hogy tömeggyilkos. Ennek a figurának szemmel láthatóan nincsenek sem főnökei, sem kollégái.  Kellemes meglepetés éri hősnőnket. meghívják a helyi Mónika Show-ba, a nyomozó pedig elviszi egy vidám hullanézőbe - a nő, akit álmában látott, levágott fejjel és kirakati baba minőségben. Most halott csöcs-kontent, majd a zsaru közli, hogy egy pentagrammát véstek az áldozat keblére, amelyet nem baj, hogy megemlít, mert amúgy nincs rajta, így legalább közléséből megtudjuk. 

 Egy kis érdekesség: dolgom volt, ezért 39:05-nél megállítottam a filmet. Amikor újra visszahelyezkedtem elé, éppen a helyi rendőrség épületét láthattam. Na kérem szépen különös egy hivatal ez: ki vannak törve az ablakai. Na, ilyen az, amikor a suszternek lukas a cipője... 

 Az ügyvéd ellenzi a show műsor tervét: Szerepelni akar a tévében? Akkor vegyen magának egy csatornát! (Ezt anno 2002-ben Medgyessy Péter is elsütötte:  akinek tévé kell, vegyen magának...) 

  Kiderül, hogy Réjcsöl és Brenda ugyanazt álmodta és az itt nem az, hogy közösen kapaszkodnak fel egy vastag banánfára, hanem az áldozás. Brenda olyan kurva pofátlan, hogy nem elég neki az ingyen kéró, még a bűnöző barátnőjét is odacuccoltatja. Majd ismét a fekete mise helyszínére megyünk vele és ügyvédjével, amely most meg le van zárva rendőrségi szalagokkal, holott tegnap még vígan hö-hö-höztek ott az ördögimádók, miközben fejetlenítettek egy hölgyet. Érthetetlen, de én lennék a legnagyobb hülye, ha bármiféle következetességet keresnék ebben a baromságban. A stúdióban találkozik Tur(h)ával, a fekete mágia papnőjével, aki csupa rejtélyes és értelmetlen faszságot beszél. Brenda élőben a Mónika showban így vall exéről: nos amikor megismertem nem úgy tűnt, mintha bármi szokatlan lenne benne. Ez volt igazán ijesztő. " Ahá. értem, az lett volna a normális, ha azonnal feláldoz egy bakkecskével közösülve..? 

 A stúdió egyik segédmunkása, az ifjabb Lisztes Krisztián-szerű Sean vállalja, hogy kocsival hazafuvarozza Brendát, aki ideges, amire minden oka meg van, mert Turhának sokkal nagyobb mellei vannak, persze ő holmi rettegésről hazudozik. A börtönőr pedig rájuk tapad és le akarja őket sodorni az útról. De aggódásra semmi ok:  a medál mágiája segítségével az üldözőjük elhalálozik. Réjcsöl bejelentkezik Turához. A mágia papnője közli, hogy már várta, de aztán fogalma sincs arról, hogy miért jött hozzá. Tura szerencsére átlátszó felsőben van, így újabb csöcs tartalom.

  És megidéz egy gagyi démont, aki segít levenni az átkot róla (miféle átkot...?), de csak, ha hoznak kaprot, bodzát és egyéb alapanyagokat neki. Hát bazmeg, a pokolban is sütit sütnek? Cserébe ad egy koporsószöget. Hát, haver, ezzel ne próbálkozz a Spárban bevásárolni a kapros-túróshoz.

 Később megkérdezi Brendát: hol alhatok ma éjjel, de felejtsük el a nedves réseket, a kanapéra száműzik Réjcsölt.

 És a legdurvább: nem a pinabubus ügyvéd hágja meg a főszereplőnőt, hanem Sean a segédmunkás kerül közel a tűzhöz. Hát kérem, vannak ebben a műben komoly fordulatok! Ginger itt már szerepben van, csak fekszik és meztelenül van. De... Kiderül, hogy Sean a legnagyobb lúzer. A fél világ által megrakott hölggyel nem szexelhet,  mert az lelkileg zaklatott. Bezzeg, amikor 1/2 Afrika alávert, akkor kiegyensúlyozott volt a drága. 

 Brenda karaktere eközben némileg minden ok nélkül átalakul és már szkeptikus, ugat mindenkivel - cserébe a zsaru hirtelen hinni kezd neki, amely indokolatlan. Megjegyzem: a filmben eddig semmi érdemleges nem történt. Nos, spoiler: ezután sem fog nagyon. 

 Réjcsöl viszont meghal. Azért nem teszem az érdemleges kategóriába, mert ha esetleg az a vége a filmnek, hogy egy atombomba végez minden szereplővel, az is jéghidegen hagyna. Karl beólálkodik és a nő természetesen zuhanyzik, így láthatunk egy igen komoly Pszichós jelenetet. Csak vicceltem. inkább komolytalan. Főleg, hogy nem is ezt a picsát akarta kinyírni, hanem a főszereplőt. Megjön Sean, akit Karl szúrni akar, már hogy késsel és percekig henteregnek, már hogy erőszakilag és nem nemileg.  De a gonosz ráfarag: jól meghal. A fiatalember meg megsértődik, mert érthetetlen módon  hőnőnk nem akarja hívni a zsarukat, annak ellenére, hogy két hulla van a lakásban. Reakció: a kölyök otthagyja a picsába a nőt a hullákkal. Én még sosem tudtam ennyire megsértődni, bár volt, hogy hagytam ott hölgyet, amikor nem akart sört fizetni nekem. 

És akkor jön az a hatalmas csavar. Meg a nagy leszámolás, érdekes módon megint a Coop melletti lakásban, amely újra szabadon belakható kéró az ördögimádók számára. A felmentő Sean megjön és egy fáklyával sakkban tartja az egész szektát, akik úgy viselkednek ennek hatására, mint a medvék, meghátrálnak. Hőseink a főgonoszra dobják a fáklyát, aki valószínűleg benzinben fürdött, mert úgy ég hirtelen, mint a rejsztág.  Minden leég, hepiend, csak tudnám akkor mi a faszomnak kellett az a rohadt koporsószeg?

 Másfél óra felhőtlen ökörség, ezt tudom mondani. Amúgy meglep, hogy egy ilyen jellegtelen nő pornószínész lehetett, tényleg semmi extra, Pirike a szomszédból. Gondolom akkoriban inkább bevállalósnak kellett lenni, mint különlegesnek. És hát ezt igazán elmondhatjuk Gingerről, hiszen a faszerdő helyett bejelentkezett ebbe a kavargó trágyalészerű alkotásba. Egyetlen következetes pontja nem volt a filmnek, dermesztően logikátlan, mintha a Föld bolygó szabályai és realitása helyett egy olyan dimenzióban járnánk, ahol minden kifordult önmagából. A dramaturgia röhejes, amit ijesztőnek szántak, az vicces, ha tinédzserként látom VHS-en, úgy is röhögőgörcsöt kaptam volna tőle, pedig akkoriban azért minden szart bevett még a gyomrunk. A díszletek megrázóan olcsók, a börtönből való szabadulás abból áll, hogy kiveszik a cuccaikat egy öltözőszekrényből, sőt, Réjcsöl úgy kerül szabadlábra, hogy kis kék rabruhájára felkap egy farmerdzsekit. A szerepeket túljátsszák, pojácáskodnak, a forgatókönyvet pedig egy betanított csimpánz írhatta. Egyetlen érzelmet nem képes kicsiholni belőlünk, talán csak a keblek, történnek dolgok benne, de ettől még dögunalmas. A magamfajta trash-rajongó számára is vállalhatatlan, így azt ajánlom társaságban nézzétek végig, jó sok alkohol mellett. 

Ui: Bátorságom határtalan, hiszen már másodszor néztem meg ezt a műalkotást!

River of Blood (2024)

  A kannibál filmek üstököse a 70-es években ragyogott fel és a 80-as években hunyt ki. Az exploitation mozik eme alzsánere szinte kimondottan csak európai, leginkább olasz műhelyekben készültek, majd később, az ezeken felnőtt amerikai új generáció is elsütött elvétve egy-egy ilyen alkotást, mint a 2007-es found footage-alapokra épült "A dzsungel árnyékában", vagy Eli Roth Green Inferno-ja. Ezek persze sok újat nem hoztak a klasszikusokhoz képest, alapvetően inkább amolyan hommage-ként készültek. Ha jobban belegondolunk, nem is várhatunk sok eltérést a fundamentumoktól, hiszen kötött pálya ez, mint a zombifilmek. Az építőkockák: dzsungel, kannibál törzs, odautazó fehérek, akiket levadásznak/megesznek/kínoznak. Nehéz lenne változtatni ezen a sémán, ugye, mivel csak az adott keretek között lehet mozogni, nem hagy nagy kilengési lehetőségeket. Talán ezért is áldozott le a csillaga, sok bőrt nem lehet lenyúzni (haha) erről a témáról. A zombifilmek viszont azért virulhatnak még, mert ezzel ellentétben változatosabbak, hóban, nagyvárosban, vadnyugaton, jövőben, tehát időben és térben lehet mozogni velük, vagy éppen unalmas sorozatot is tudnak készíteni belőlük. 

 Az emberevős mozik hatásossága azonban kétségtelen, még a mai fiatalok is ismerik Deodato klasszikusát, a Cannibal Holocaustot, amely nagy botrányt kavart és egyben feltalálta a kézi kamerás horrort csak úgy mellékesen. Jól emlékszem, hogy még itthon is hírhedt volt, cserélgettük VHS-en izgatottan és szörnyülködve, találgatva, hogy tényleg megtalált filmszalagokból készült-e? Ne hibáztassatok minket eme oktondiságért, egy tizenéves szeret mindent az elméjében túlmisztifikálni, izgalmasabbá tenni. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy 1980-ban rendezőjét letartóztatták és több színész meggyilkolásával vádolták meg. Mivel a szereplőkkel szerződést kötöttek, hogy  forgatás után egy évig el kell tűnniük, amivel a halál illúzióját fenntartják, külön meg kellett kérni a filmes csapatot, a bíróságon megjelenve bizonyítsák, hogy élnek és ezáltal a vádat ejtsék. Egy kis érdekesség a fiatalabbaknak: Magyarországon a sikerre való tekintettel megjelent a Kannibál Holocaust 2. is. A műsoros videókazettán azonban a Holtak napja volt, amely szintén remekmű, viszont mi értetlenül meredtünk a képernyőre, se dzsungel, se bennszülöttek, csak zombik és katonák. Elismerésem a Powergold Video Kft.-nek, amely ilyen okos átnevezéssel aratta le az "előzmény" babérjait - még, ha kissé szarházi húzásnak is tartom. 

 De térjünk vissza immáron a műfaj legújabb gyümölcsére, amelynek már a bemutatója idején megörültem. A thaiföldi-angol-dán koprodukcióban készült alkotás direktora Howard J Ford, akinek többek között az igen egyszerű címzetű "The Dead" és "The Dead 2.:India" című zombiinváziós mozikat is köszönhetjük. Ford már nem kezdő, jól látható jelen művében is, hogy próbált mélységet adni szereplőinek és sikeresen vegyíti a drámát, a horrort és a kalandfilmes összetevőket. Szereplőink között az egyetlen vérprofi Joseph Millson, aki a túravezetőt játssza - ez ki is ütközik az alakításán, amely a többieknél jóval természetesebb, megformáltabb. A női főhősökről sajnos nem sok kiemelkedőt láthatunk, általában szépek, tudnak mosolyogni és sikoltozni, a férfiak jóval erősebb és mélyebb karaktert kaptak, ezáltal könnyebb dolguk volt megjegyeztetni magukat a nézőkkel. Jöjjön a történet:

 Délkelet-Ázsiában vagyunk, Thaiföldön. (Aki kedvet kapna a gyönyörű helyre utazni, annak azt is elárulom, hogy Krabi tartományban forgatták...) 

 Két fiatal pár (Ajey és Maya + Ritchie és Jasmine) tölti nyaralását a festői helyen és hogy megkoronázzák a közös üdülést, bejelentkeznek egy kajaktúrára a dzsungelen át. Egy tapasztalt vezetőt találnak, akinek már a nagyapja is az erdőt járta, olyannyira, hogy ott is tűnt el, sosem leltek rá. Elindulnak felfedezni a buja rengeteget a folyón, miközben Nick, a kalauzuk mesél a dzsungelben lévő tiltott helyről, ahol kannibálok élnek. A rezervátumba tilos behatolni, mert azt a törzs kegyetlenül megtorolja. Az első éjszakai táborozáson azonban minden a feje tetejére áll: kiderül, hogy az eddig harmonikusnak tűnő párkapcsolatok mégsem olyan idillikusok és a gyermekkori barátság is erősen repedezik - durva dologról szerez tudomást Ritchie. Reggelre dühében és sértettségében lelép az egyik kajakkal, társai azonban nem hallgatnak Nick józan eszére és keresésére indulnak az ismeretlenben, ahelyett, hogy a kiszabott útvonalon maradnának, majd később értesítvén a hatóságokat. Letérnek a folyó mellékágára, amely nemhogy végzetes hibának bizonyul, de igazi hülyeségnek is, hiszen a rengetegben megtalálni egy embert, kábé annyira esélyes, mintha én bemennék Pestre, hogy ott hátha összefutok egy olyan ismerőssel, akiről azt sem tudom, hol lakik. 

 De persze ez nem a való élet és a forgatókönyv szerint rálelnek elcsatangolt barátjukra, miközben túlélésük zálogát, a kajakoknál várakozó vezetőjüket lemészárolják az emberevők - ebből sejthetjük, hogy behatoltak a tiltott zónába. Innentől kezdve egy percig sincsenek biztonságban, ráadásul fogalmuk sincs róla, merre kellene menniük. És a Nick által elmondottak szerint a kannibálok szép lassan egyenként kapják el áldozataikat, amikor éppen megéheznek, mivel az ifjaknak ez afféle beavatási szertartás... 

 A River of Blood nem csak szimpla kannibálos slasher, van benne egy erős kalandfilmes erezet is, amely színesebbé teszi az egészet. Inkább a túlélésért folytatott harc kerül az előtérbe az elődök kínzás- és halálközpontú remekeinek céliránya helyett. Ennek leképezéseként bár látunk benne vért és brutális pillanatokat is, de a hangsúlyt nem erre tették a készítők - ami nem is nagy probléma szerintem, hiszen napjainkban a történet-központúság fontosabb része a mozinak, mint a megbotránkoztatásra helyezett súlypont. Cserébe kapunk élethalálharcos izgalmat, meneküléses feszültséget, plusz egészen ügyesen felvázolt emberi viszonyokat és annak drámáját, ahogyan az emberi hitványság szétfeszíti az öröknek hitt kapcsolatokat. Különlegesnek ugyan nem különlegesek a kibukó drámák és húzások, sok ilyet láttunk már filmeken, mert ügyes trükk a nagy konfliktuson belüli kisebb konfliktusok feszültsége, amely képes még a legösszetartóbb csoportok szétzilálására is és némi kiszámíthatatlansági vektort épít be az eseményekbe. Arról már csak mi tehetünk, ha a filmes paletta minden színét láttuk és sejtjük előre az irányt. 

 Az operatőr arany kezét dicséri a szinte dokumentumfilmes, sőt, utazási irodák reklámjába illő meseszép helyszínekről készült felvételek. A földi paradicsomban megbúvó földi pokol ábrázolásának érzékeltetése - mint egy gyönyörű nő, aki végtelenül romlott. A zene zseniális, emeli a feszültséget, sokszor kalandfilmes tartományban mozog - és ez most nem negatívumként említem. Kellően véres, kellően sodró, talán kicsit hosszabb előjátékkal a beindulás előtt. Előfordul, hogy a forgatókönyv  megbicsaklik, néha kicsit értetlenül nézünk a szereplők cselekedeteire, sőt, bemutatott természetükkel olykor ellentétes magatartásukra, ahogyan felróhatjuk azt is, hogy a főszereplő hölgyek sótlanok és semmilyenek, annak tükrében végképp, hogy tulajdonképpen ők állnak a fókuszban. Vagy nyersen is kimondhatjuk: sokat nem tesznek a megmenekülésükért sem, szimplán azért kellene izgulnom értük, mert szépen néznek ki. Valahogy ez nekem itt gyenge pontjának tűnik az amúgy egészen jó mozinak. Ahogyan a főhős férfi karakter hőssé avanzsálódása is érthetetlen, mert a leggyengébb láncszem a csapatban, egy igazi kicsinyes  figura, akinek átalakulását nem érzem indokoltnak és kissé értetlenül néztem. Nem igazán tud a figurák motivációinak a gyökeréig hatolni, vagy élesen megmutatni azt a pontot, ahol a fejlődéstörténet más irányt vesz. Horror létére pedig olykor szégyellősen félrenéz és nem kapjuk telibe az éppen aktuális kivégzést, ahogyan a gyilkos törzs főgonosza is kannibálként úgy néz ki, mint egy brazil futballdrukker, aki a meccsre véletlenül a lengyel zászló színeit kente az arcára. Nem világmegváltó, de összességében élvezhető és izgalmas horror-kalandfilm - hibái ellenére is. Én örülök egy kannibálos horrornak így 2025-ben, amely azért bőven tartalmaz izgulnivalót és teljes mértékben leköti az embert.

A médium - The Channeler (1991)

  Azzal a tiszteletlen gondolattal a fejemben estem neki a filmnek, hogy egy igazán hátborzongatóan szar alkotást fogok végigülni és megpróbálom feleleveníteni azt a mélységes utálatot, amit sok-sok évvel ezelőtt keltett bennem, amikor először volt alkalmam megtekinteni. Még a 90-es évek közepén, amikor az ATV nem megszállottan politikai csatorna volt, ott rögzítettem videóra ezt a szépséget. Magamban oda is pakoltam rögvest a legszarabb horrorok polcára. Mit mondhatnék? Fiatal voltam és naiv, elmémben a színvonalat az örök érvényű klasszikusok formálták még és nem mártóztam nyakig az azóta megtapasztalt irtózatosan szemét mozik bűzös folyamában. Még az éppen zajló videóforradalom idején is kirívóan gagyi alkotást rossz irányból közelítettem meg, vagy azóta megéltem durvább és taszítóbb mélypontokat a képernyőn, de azt kell mondanom, vannak pozitívumai A médiumnak.

 Rögtön a nyolcvanas végek legvégén, egy óvatlan pillanatban a Waldman család összeült, majd kitalálták néhány tányér tökfőzelék fölött, hogy famíliájuknak mementót állítanak és leforgatják a saját kis rémfilmjüket. A moziiparban jártasabb, az addig szállítási koordinátor, teljesen mellékszereplő, rendezőasszisztens, helyszínfelelős, vezető producer, másodasszisztens Grant Austin Waldman itt kaphatott életében először a segge alá egy direktori széket, miközben nagyszámú rokonsága mindenféle produceri teendőt ellátott - vele együtt. Íme, egy tökéletes példa a szakmában a nagy elmék üstökösszerű berobbanására: a zseni Fred Olen Ray felügyelete alatt az 1987-es "Száguldó ciklon" forgatásán még szállítási felelős, azaz sofőr volt, majd kiemelkedő tehetsége a jobbkanyarra és tolatástechnikai talentuma arra predesztinálja, hogy hipp-hopp egy évvel később már a "Tiszturak" rendezőasszisztenseként bukkanjon fel a neve a stáblistán. Másfél évvel később pedig jött ez a kis gyöngyszem, ahol immáron a kezébe vette a rendezői megafont. Az 1989 novemberében kezdődő forgatás előtt pár nappal még Fred Olen Ray egy szokásos színvonalú filmjén, a Mob Boss-on társproducerként gürcölő Waldman néhány szereplőt, Jay Richardsont, a pornófilmes Greta Carlsont és egy maroknyi stábtagot magával vitt saját elsőfilmes kalandjára. Itt szomorúan kell hozzátennem, a pornókirálynő szerepe kimerült annyiban, hogy csak a testét adta az amúgy egzotikusan szép arcú J. Cynthia Brooks (Sherry) zuhanyzójelenetéhez. Gondolom Ms. Brooks nem vállalt meztelenséget a kamera előtt, pedig neki sincs szégyellnivalója. Így azonban sikerült megalkotni a tökéletes nőt, bár az élesebb szemű emberek kissé zavarodottan nézik ahogyan az eltakart fejű Sherry-nek hirtelen masszív keble és telt feneke nő - márpedig én erre kimondottan figyelemmel vagyok, ezért is kotortam utána a neten. Sikerült még egy ismet szereplőt bedobnia Waldmannek: Dan Haggerty-t, aki a nagy sikerű "The Life and Times of Grizzly Adams" című sorozatban vált közismertté, mint a főszereplő James 'Grizzly' Adams. Van is erre egy poénos célzás, amikor a helyszűke miatt a felvágott nyelvű Sherry a médium Scott és barátnője mellett arra ébred, hogy a fiú transzba esve kiabál, ez a párbeszéd hangzik el:

+ - Nos, hol aludjak? 

 - Mi szólnál Arnie-hoz odalent?

 - Ó, kitűnő választék. Linda Blair... Vagy pedig Mr. Grizzly..."

 Nade. Itt az idő, hogy beavassalak benneteket a történetbe, amely így leírva nem is, de megnézve elég zavarosnak tűnik, de ugye nem szpojlerezünk.

 Pam és fickója, Jay három túlkoros egyetemi hallgatóval és két melóssal kocsikáznak valahová a hegyekbe, hogy egy régi elhagyatott bányánál "segítsenek visszaszerezni és helyreállítani a környék környezetét". Hogy ez a homályos meghatározás mi a rongyba tekert péniszt jelent, gyanítom nem csak számunkra homályos, de a szereplőknek is. Összeszedik a szemetet? Elhordják a vasakat? Hát hová, kérdem én joggal, amikor csak odagyalogolni is két napba telik a hegy lábától? Szóval kellően megalapozottnak tűnik a sztori. Első állomásuk egy kocsma, amit kimondottan preferálok és ahol egy helybéli flörtölő pincérnő okán verekedés törik ki, miközben megismerhetjük a bunkó pultost, aki később még visszatér, kedvesen és aggódón, miközben különös módon mindenkit névről ismer - ez egy egészen furcsa karakterfejlődés. A néptelen és mindentől távoli erdőben - melynek mindentől távoliságát nem kimondottan erősítik meg az olykor háttérben látható útkorlátok - hátizsákokkal felszerelkezve nekiveselkednek a túrának. Különös lábnyomokat fedeznek fel, amely a zseni Jay szerint valami csúszómászóé lehet, ami kétlábú és karma van. Ennél a fázisnál kissé megbillent velem a világ. Scott pedig először él át látomást, amelyben egy bányász melózik - ez mondjuk tényleg durva, senki sem akar egy ilyen roham alkalmával dolgozó embert látni. Az iránytű pedig megbolondul. Az esti táborozás során a jelentős mennyiségű alkohol után Scott megint bekómál, miközben Pam és Jay az erdőbe indul közösülés céljából. A párzást azonban félbeszakítja egy csuhás lény, aminek 40 centis gumiujjai vannak. Reggel nem tudják felidézni, hogy mi történt velük, Jay pedig gyanakodni kezd, hogy Pam valamit tud és titkol utazásuk valódi céljáról. Majd kellemetlen meglepetés éri őket. Az erdő közepén egy teljesen felszerszámozott lovat lelnek, ami teljesen természetes és amely az egyik hülye melósnak balesetet okoz. Itt az ideje a kettéválásnak, így a két jómunkásember elindul vissza a civilizációba, egymást támogatva. Mondanom sem kell: a gonosz csuhás valamik jól megölik őket. Időközben a megfogyatkozott csapat felfedez egy komplett házat az erdő közepén, ahol Arnie remeteként éldegél. Az eleinte barátságtalan hegylakó kutyája valami érthetetlen módon sérülést okoz Pam-nek, ezért befogadja őket éjszakára, ahol Scott megint hallucinál, egy kapuról, amit be kell csukni és valami árról, amit meg kell fizetni... Lehet, csak valamikor boltba menet nyitva hagyta a kapujukat és erről álmodik...? Micsoda meglepetés, Arnie-ről megtudjuk, hogy parapszichológus és komplett laborja van a hegy tetején, így vért vesz médiumunktól, melynek következménye egy teljesen homályos magyarázat, melyből rögtön kiderül, hogy csak hangulati elem ez a vérvizsgálatos hókusz-pókusz. Fény derül arra, hogy Pam szándékosan vezette oda társait, hiszen tudott róla, hogy a bánya környékén valami rejtélyes dolog van, már 1845-től tűnnek ott el emberek... (Köszönjük Pamela, hogy a társaidat és a párodat is a halálba vezetted, persze ezt senki nem veti a szemére...) Ám Scott meglép, egyenesen a bányához megy, hogy ott kántáljon faszságokat, ezért csapata utána indul. A bánya mélyéről kinyúl egy rezgő gumikéz és berántja Sherryt, aki úgy megijed, hogy kiszabadulván fényes nappaltól sötét éjszakáig maratont fut, mondhatom, becsületre méltó elszántsággal. Arnie utánuk indult crossmotorral, de leverik róla, ezért a puha aljnövényzetbe zuhanva haldoklik, miközben elküldi géniusz kutyáját a kocsmába, de nem egy szatyor Arany Ászokért, hanem a pultosért, aki a testvére. No igen, hallottunk már ilyen belterjes kistelepülésekről. A még mindig szaladgáló lány megtalálja a járművet és azon folytatja az értelmetlen rohangászást, majd belebotlik a kocsmárosba, mert ez a hely olyan kurva forgalmas, mint a new yorki Times Square. Eközben társai egész nap a bányánál bujkálnak a menekülés helyett, na ezt a forgatókönyvíró meg is bosszulja, így Pam és Jay foglyul ejtődik a "bányarémek" által, hogy alaposan feláldozzák őket.

 ...és itt hagyom abba a leírást, mindenki nézze meg, mi is a végkifejlete ennek a kaotikus eseménysorozatnak.

 Meg kell mondanom, Fred Olen Ray szellemi mentorálása alaposan rányomta a pecsétjét a filmre. Kusza, tele értelmetlen húzásokkal és ökörségekkel, következetlenségekkel. Valahogy nehezen fogom fel, mibe került volna csak legalább egy kis észt vinni a történetbe, egy csipetnyi racionalitást. Persze akkor sem nyerte volna meg se a forgatókönyv, se a szereplők, se kurvára semmilyen vonatkozása miatt az Oscar-díjat, de talán valamivel elégedettebben esünk túl ezen a laza lobotómián. A maszkmesterek pedig megérdemelnék azokat a hosszú gumiujjakat az ánuszukba, amelyek minden mozdulatnál  lengedeznek és rezegnek.  Amúgy is: mik voltak azok a lények...? Vagy emberek voltak, akik a sötétséget szolgálták? Vagy a sötétség szolgái, akik a sötétségben emberek..szolgáltak...sötét... Feladom. Ehhez fel kellene nőnöm, hogy megértsem, hiszen lehet, hogy ez egy ravaszul megfogalmazott üzenet, amihez kevés vagyok. De most fordítsuk komolyra a szót, őszinte leszek: tetszett a film. Igen, minden hülyesége ellenére. Annak ellenére, hogy egyszerűen nem funkcionál horrorként, hiszen annyi félelem- és izgalomfaktor van benne, mint a Hupikék Törpikékben. Amikor valami komoly dolog történne, amelynek illő lenne ijesztőnek lennie, megszólal a zongora-szinti páros, amitől a film megszelídül és a valami cuki tévés sorozat ugrik be tőle, mint a Lassie hazatér, vagy Flipper a delfin kalandjai. Viszont a dramaturgia nekem nagyon bejött. Jó poénok, alkalmanként jól időzített trágárságok (Pam: - Nem tudtam róla...  Sherry: - Ja, nekem meg húsz centis farkam van...). Jay szarkasztikus karaktere (Persze Jay Richardson jó és foglalkoztatott színész...) , Sherry vagány dumája... Azt kell mondanom, nagyon laza az egész és élveztem a néha ugyan fura szinkronnal előadott dumákat.  Teljesen súlytalan és kötetlen szórakozásban volt részem, persze bőségesen maradt kérdőjel, hogy akkor mi is lehetett ez a katyvasz, de semmi rossz szájízt nem hagyott maga után. Igazándiból egészen sokáig lebeg a sztori úgy, mintha nem is horrornak szánták volna. És még így is hoz egy olyan érzést, amely annak a korszaknak a fesztelen és szókimondó, néha kimondottan önreflexív szellemét idézi.  Az olyan pillanatok, amikor hullafáradtan letáborozó, lefekvő, lerogyó brigád pár tagjának első dolga, hogy krehácsolva cigarettára gyújtson... Majd a nyújtásba merülő csajt fixírozzák... A horrorban nem nagyon voltak otthon az írók, de jól hozták az emberi viselkedést. Az események lassan érkeznek, akkor is minek, mindig akkor veszíti el élességét és a fókuszát a sztori, amikor valami történik. Abban a pillanatban idiotizmus és total error veszi át az uralmat, hülyébbnél hülyébb jelenetek és megmagyarázhatatlan cselekedetek következnek, ezekben már nem állnak helyt a b-kategóriás színészek, mint a dumálásban. Ez itt egy olyan horror film, amiben a legélvezetesebb részek azok a horrort nélkülöző pillanatok. Na, erre varrjatok gombot. 

 Nem sikerült tovább utálnom és bocsánatot kérek az alkotóktól ennyi év megvetés után. Nem jó film, de bájos és lekötött, nem beszélve arról, hányszor vigyorogtam rajta. tudom, ennek a zsánernek nem ez a dolga, de szimpatikus, nem egy ellenszenves Purge, vagy valami Jordan Peele-féle szájbarágós társadalomzargató szar.

 Ne feledd: 

A KAPUT BE KELL ZÁRNI... Ha elmész otthonról.

AZ ÁRAT MEG KELL FIZETNI... Ha már a pénztárnál állsz.

Ui.: A japán trailer-ben látható a pornós Greta zuhanyzós jelenete is. Lám... Japán embertársaim is célratörők és tudják, mitől döglik a ... sötétség szolgája...

Subservience (2024)

   Eszembe jutott egy vicc, amit még régen a "Sexy" című kulturális magazin belső borítóján olvastam:

- Na, hogy vált be az új asszonypótló robotod, Béla?

- Hát, amíg főzni és mosni kellett, nem volt baj, de amikor meg akartam dugni, akkor gombot varrt a tökömre. 

 Ezzel a régi és ócska poénnal ütöm fel a kritikámat, de ne vessétek a szememre, mert miközben a Subservience-t néztem, folyton ez járt az agyamban. Meg Lábus postás és a "háztartási alkalmazott" - de ez aztán végképp korhatáros poén, a mai fiataloknak fogalma sincs róla, miről pofázok, ahogyan gondolom a "Sexy" újság kapcsán sem tudják elképzelni, milyen lehetett még a papíralapú maszturbálás.

 Szóval, adott ez a sci-fi - thriller meghatározású film, amely bőven belefér számomra a horror kategóriába, annak ellenére, hogy nem kell lavór a tévé alá, hogy felfogja a vért. Megjegyzem, a magamfajta erotomán ember számára még plusz fantáziakapukat is megnyit...

 A sztori írója Will Honley, aki az elhanyagolható Végtelen útvesztő 2.-t vetette Word dokumentumra és a számunkra érdekesebb 2022-es Szomjúság című horrort, bár azt még nem láttam. Írótársa April Maguire, akinek ez a legelső egész estése, bár nem tudom, ő valójában mennyit fektetett a szkriptbe, de mivel tisztelettudó férfi vagyok, így illendőnek tartom megemlíteni. A rendező pedig S. K. Dale, akinek ezen kívül egyetlen mozija volt, a "Holtomiglan", amelynek főszereplője szintén Megan Fox, szóval - a kretén szóviccekre érzékenyek most ezt hagyják ki! - S. K. daleután megin Fox van.

 A híres-neves hölgy pedig élete alakítását adja: jól néz ki és merev arccal mosolyog, mint minden filmjében. Álomszerep, egyenesen Oscar-díjat érdemelne, persze itt jóval vonzóbb a mindenre utasítható robotkurva képében, mint bármelyik alakításában. (Újabb nosztalgikus célzás - a Narancs, Tetves és Dugó című időtálló rajzfilm-paródiára...) Mindenesetre panasz nem lehet rá, nekem is kellene egy ilyen android, akit leküldhetnék sörért, sütne-főzne és minden perverziómra kapható lenne...

 A történet ismerős, rengetegszer láttuk már, persze gondoljunk bele ahogy a zombik által körülvett túlélők, a mutáns családok által megölt eltévedők, a medencetisztítók által megbaszott háziasszonyok-forgatókönyvek is elcsépeltek, de ha sikerül valami egyedi színt belevinni, rögvest újra érdekessé válhatnak. A családba beépülő szeretetreméltó gyilkosok, mint "Poison Ivy" Drew Barrymore-ral, a "Bűnhődjenek az ártatlanok", a "Jófiú", "A kéz, amely a bölcsőt ringatja" vagy a modernebb "Az árva" és persze "M3GAN" már felkészítettek bennünket erre a sztorira. Sok film kimaradt a felsorolásból, de nem is disszertációt akarok írni, hanem behelyezni egy virtuális skatulyába a boncolt alkotást. Egy kis érdekesség, amely nem lehet véletlen: a feleséget alakító Madeline Zima azonos "A kéz, amely a bölcsőt ringatja" film babájával. Ideje lenne a moziról is írnom, mert kezdek dagályos lenni. Apropó, a Funduji-tónál miért létezhet dagály jelenség, amikor nem is az óceán része? Most aztán tényleg sok lesz, íme a történet, röviden:

  Nick boldog házasságban él Maggie-vel és gyermekeivel, az egyik már iskolás, a másik még pólyás. Egy napon Maggie-ről kiderül, komoly beteg és új szívre van szüksége, így kórházba kerül. A férfi magára marad a kicsikkel és a melóval, napi háztartási teendőkkel, így hamarosan úgy dönt, vásárol egy amolyan mesterséges intelligencia által irányított bejárónőt, egy Gépy Poppins-t. (Sziporkázok, mi??? ). Mivel a nem túl távoli jövőben járunk, erre van már lehetősége, lánya választása viszont egy igazi baszógé... csinos SIM-re (ez a neve az androidoknak) esik. Aki, (vagy ami) elsődleges felhasználóként a családfőre tekint és mindent megtesz, hogy a famíliát kedvesen, de Nick boldogságára hangolva terelgesse, míg anyu nincs otthon. Mindemellett betekinthetünk a nem túl virágos jövőbe, ahogyan főhősünk kollégai is elbocsájtásra kerülnek az egyre több és engedelmesebb SIM-ekre cserélve, nem beszélve a kocsmai pultosokról, ami katasztrófa. Az Alice névre hallgató nőstényandroid viszont maga a csoda, kedves, figyelmes, nem pofázik vissza és hasznos kis gőzmozdony, mint Thomas. A férfi azonban elkövet egy hibát, amikor részegen arra vágyik, hogy valaki nézze vele kedvenc filmjét és érezze is át. (Nos, ez nem a Rocco a hátsó bejáratban, sajnos...) Mindez egy kis újraindítással kivitelezhető, de innentől kezdve Alice már egyre önállóbb, továbbra is fenntartva Nick iránti odaadását. Mint ahogyan lenni szokott: minden apró gondtól meg akarja szabadítani a fő user-ét, szexszel, gyilkossággal... és a család gondjaitól is tehermentesítené...

 Na, itt jön a fordulat, mert ez még egyáltalán nem a vég, itt következik a film másik fele, amely a nyomasztóból és fenyegetőből átvált az izgalomra.

 Néha az efféle filmekhez hasonlóan becsusszan egy-két erotikus jelenet is, ezek azonban nem öncélúak, hanem építik az eseményeket. Mivel erős hajtóerő az érzelem, így ezeken túl kell esni, még a férfiaknak is, akik nem tudnak betelni azzal, hogy mit tudnának kezdeni egy ilyen teremtménnyel. A fejünkben már fogalmazódik a robotika negyedik alaptörvénye, amely a robotok szexuális felhasználásáról szól. (Ajánlom figyelembe "Gyertyán Ervin: A kiberneroszok tündöklése és bukása" című sci-fi regényt...) 

 Talán kissé hosszúnak érzem a bevezetőt (nem a sajátomét, bazmeg!) és a 106 percet, az első negyed lassacskán lépkedése viszont mégis közelebb hozza a szereplőket hozzánk. A gyermekeket nem igazán, de itt szerintem nem is nagyon számítanak, csak eszközök ebben az ál-családi drámában, amely ráadásul komoly és az elkövetkezendő időkben akár valós morális kérdéseket is felvet. Hogy vajon helyes úton járunk-e? Lecserélhetők leszünk-e hamarosan...? Hiszen van olyan újságíró, aki már a ChatGPT-vel írat cikket, miközben engem a sör és a lelkesedés vezet ezen az ösvényen. És van-e különbség abban, ha szexelünk egy lélektelen női formájú androiddal, vagy egy turmixgépbe rakjuk a péniszünket? Jójó, persze az utóbbi kellemetlen lehet, de itt az etikáról akartam felállítani (!) egy példát. Tudom ugyan, hogy a szerep ilyen figurát kívánt főhősnek, mint Nick, de mégis számomra egy nagyon jóleső érzés, hogy nem a szokásos fárasztó nyálas jófiút láthatjuk, hanem egy igazi férfit, akinek vannak rossz döntései, de a családjáért bármire képes. 

 Mivel az alapok annyi alkotásból ismerősek, így eleinte nem is okoz nagyobb szorongást a helyzet, de egyszer csak azt vesszük észre, hogy akármennyire is izgató a helyzet szexuálisan, már inkább kényelmetlenné válnak az események - ez jelzi azt, hogy sikerült bevonniuk a mesébe bennünket, még a legalattomosabb férfiösztönökkel rendelkezőket is, mint én. Amúgy nem létezik olyan a világon, hogy egy tökéletes rabszolganő kerül az ember birtokába és arra használja, hogy a gyereket altassa vele. Az egyre nyomasztóbb fílingre beköszön a csúcspont és, mint fentebb jeleztem, koránt sincs még vége és az események felpörögnek, innentől már nehéz nem izgatottan bámulni a képernyőt. Valahogy mást vártam, de szórakoztató és ráadásul még kérdéseket is felvető szerethető horrort láttam, amely számomra jobb, mint a M3GAN, amivel tudat alatt már az első percektől összevetettem. Az elszabaduló Alice már megszállott és határozottan leszarja, mik a gyenge emberek vágyai és döntései, maradéktalanul és érzelemmentesen akar a pokolba vezető úton végigcipelni minket, amely tudjuk mivel van kikövezve. Ez egy igazi férfi-horror, rólunk és nekünk szól, érdemes a megnézésre. A hölgyeknek is, de én inkább ajánlom a pornót. :)

Fekete démon - The Black Demon (2023)

   "Az El Demonio Negro, azaz a Fekete Démon legendája azóta él, amióta az emberek a Kaliforniai-öböl, más néven a Cortez-tenger vizeit járják a Baja-félsziget és Sonora állam között. A mesélők szerint a Fekete Démon egy cápa, amely olyan hosszú, mint egy iskolabusz, és elérheti az 50 láb hosszúságot vagy annál is hosszabb. Bőre olyan fekete, mint az éjfél, és szúrós szemei valahogy még sötétebbnek tűnnek. Hajókat borít fel, bálnákat támad meg, és egész csapatnyi oroszlánfókát nyel el egyetlen harapással. Azok, akik látták, hosszú, ostorszerű farkáról számolnak be, amely a hullámokat kavarja a felszínen. Bár a Fekete Démon legendája generációkon át öröklődött, soha nem volt igazolható eset és fénykép sem. Nem találtak olyan tárgyi bizonyítékot, amely igazolná a lény létezését, bár a hívők gyakran hivatkoznak a bálnák félig megevett tetemére, amelyeket néha partra vet a víz a környéken."

 Mi sem lehet kellemesebb, mint egy ilyen létező legenda alapján leforgatott horrorfilm - mondhatnánk joggal. A bemutató egészen lázba hozza a nézőt, a magam részéről némi izgatottsággal vártam a démoni ragadozóról szóló alkotást. Csalódottságomnál csak azoké lehet nagyobb, akik ott élnek és láthatják, ahogyan mítoszukat így herdálták el, így áldozták fel a gagyi szórakoztatás oltárán. Esőisten siratja Mexikót. 

 Üssetek agyon, de az Adrian Grünberg név nekem sehogyan sem tűnik mexikóinak. Ez olyan, mint egy fekete, akit Olafsonnak hívnak. Rendezőnk mégis meglepő módon mexikói, aki nem túl sok filmjében valóban mindig Közép-Amerikát teszi a központba. Legismertebb mozija a Rambo V - Utolsó vér, amely számomra nem volt annyira élvezhetetlen -bár csak a végére indult be- azért voltak vagány jelenetek benne. Persze Rambo abban is chicanókat mészárol. Nem akarom a tisztelt esküdtszék előtt védeni Grünberg urat - ezt kérem vegyék jegyzőkönyvbe - de amennyiben a forgatókönyvet két majdnem amatőr úriember dobta össze, nem sokat tehetett az összképért. Mondjuk néha azért beleszólhatott volna az itt-ott kilógó részekbe, a ritmustalan leülepedésekbe és majd az alant sorolt hibákba, de nem tette meg, így bűntársként is azonosíthatnám. Továbbá minden bizonnyal tehet a film jellegének Story 4 és Hallmark tévéfilmes irányba tolásáról - bár ebben a szinkront is ludasnak érzem, csak hallgassatok bele. Színészeink közül kiemelném Julio Cesar Cedillo-t, aki nagyszerűen alakította az átizzadt pólós latino melós mellékszereplőt, továbbá a két gyermeket, akiknek, ha az volt kiadva, hogy minél idegesítőbbek legyenek, akkor Oscar-díjat érdemelnek. De lássuk a sztorit, amely így leírva egészen izgalmasnak hangzik:

 A Sturges família, Paul és Ines, gyermekeikkel, a klasszikus ütnivaló tinédzser lányukkal Audrey-val és a kis okoska Tommy-val egy mexikói kisvárosba igyekszik. Paul ugyanis a Nixon Oil (célzás lenne az Exxonra...? Nem hinném, hogy létezne ember Amerikában, aki Nixon névvel céget alapítana...) megbízott felügyelője, akinek ellenőriznie kell az El Diamante nevű tengeri olajfúrótornyot. Az egykor virágzó városka azonban egy lepusztult putrivá vált, a városlakók meg dühös bunkókká, főként, amikor megtudják, hogy főszereplőnk melyik cégnek dolgozik. Első a munka, ezért Paul ott is hagyja családját egy kocsmában a rossz arcú parasztok társaságában és elindul a fúrótoronyhoz. A helyiek nem mernek a közelébe menni, így egyedül teszi meg motorcsónakon az út második felét. Egy lepusztult nyikorgó ócskavasra érkezik, ahol két ideges faszi várja, meg egy csivava. A rozsdaette építményből szivárog az olaj, dülöngél és mintha valami irtózatos erő lökdösné néha, megrázkódik. Időközben Putripoliszban egy felizgult gyökér a kis családot kezdi zaklatni, megissza a nő sörét (ezért már gyilkolnék) majd a lányát is taperolni kezdi. A harcias asszonyka berág és sörösüveggel csillapítja a fickó libidóját, de ezután menekülniük kell - hova máshova - a kikötőhöz, majd egy helyi jó pénzért kiviszi őket a fúrótoronyhoz, ahol úgy hiányoztak, mint lufiárúsnak a nyílzápor. Az őket odaszállító figurát azonban visszafelé üldözőbe veszi egy hatalmas uszony (iszony) és a csónakot szétroppantva megláthatják az óriási fekete cápát. A két túlélőtől megtudják, hogy ez "El Demonio Negro", egy ősi gyilkos megalodon, amelyet Tlaloc, (az eső, a mennydörgés és a jó termés istene az azték mitológiában) szabadított rájuk, amiért összemocskolták a környéket. Most már családdal súlyosbodva kettőzött erővel akarnak elkerülni a fúrótoronyról, amelynek nem sok van már hátra - mint tragikus körülmények között megtudják egy robbanószer is van a talpazatára rögzítve, így már csak óráik maradtak. Paul ötletelni próbál, miközben állandóan cirkuszol, hol a melós Chatóval, hol a feleségével, miközben a baszott nagy hal megállás nélkül rontja a túlélési esélyeiket. Vajon sikerül-e kiengesztelni a haragvó istent, vagy mindannyian ott pusztulnak el...?

 Ez itt egy családi dráma, amelyben mellékesként feltűnik egy cápa is. A film nagy részében veszekedések, locsogás és főleg a főszereplő bosszús hitetlenkedése folyik. Már eleve az opcionális áldozatszám is alacsony, így aztán a cápa éhes marad, mi meg csak nézzük, hátha történik valami. Eközben olyan hülyeségeket adagolnak elénk, minthogy az alig felkorlátozott, néha veszélyesen kilengő építményen hagyják gyerekeiket kóborolni, aminek nahát, meg is lesz a következménye. Vagy, hogy eleve lazán kiszállnak a kocsiból egy olyan környéken, ami rosszabb, mint az ózdi külváros és útbaigazítást kérnek néhány szemmel láthatóan ellenséges fickótól... De kapunk egy nagy adag prédikálást is, öko-blablát a pusztuló világról - és nem hiszed el, de dokumentumfilmes bevágásokat füstölgő gyárkéményekről, meg pusztuló erdőkről. Nem tudom, kinek az ötlete volt ezzel végképp elvenni az ember így is elszivárgó illúzióját, hogy ez egy horrorfilm. A sok egymás közötti konfliktus pedig teljesen elveszi a fókuszt arról a méretes szörnyről, ami odalent pancsikol. Ennek következményeként ráadásul szereplőink totál ellenszenvessé válnak és sértődötten mormolhatjuk az orrunk alatt, hogy akkor dögöljetek meg. Nem hoz megdicsőülést a befejezés sem, sőt, értetlenül nézzük a felesleges áldozatot. A cápa sem igazán töri magát szimpátiánkért, nagyrészt gondolom odalent szunyókál, vagy a tökeit nyalogatja, nagy ritkán megláthatjuk egy-egy pillanatra, de ha elő is kerül téli álmából, akkor is csak a vízmély sötétjében suhanó fekete izét látjuk, ami tőlem akár metrókocsi is lehetett, nem igazán volt kivehető. Eleve a víz alatti felvételek csapnivalók és élvezhetetlenek, alig lehet bármit is látni... Vontatott és unalmas, érthetetlen az 1 óra 40 perces időtartam. Talán, ha kevesebb lelkizés és mondjuk több áldozat lett volna, ha a film a címben megvillantott témát veszi górcső alá, ha mások a forgatókönyvírók, a rendező és a színészek... Akkor az egy másik film lenne ugyan, de rögtön élvezhetőbb. Ahogyan fentebb említettem, úgy en bloc valamiért minden momentuma tévéfilmes gagyi. Az operatőri munka, a zenék, amelyek mintha nem is egy horrorhoz készültek volna, minden pitiáner és kisszerű, steril érzést kelt. Nagyon rosszul lett elkészítve, pedig az alapsztori jó lett volna, de így olyan, mintha a legjobb alapanyagokat vásárolnánk a főzéshez, azonban csak ehetetlen moslékot tálalnánk fel belőle. A sokszor elmesélt, de alig szereplő cápáról a "Mikkamakka gyere haza" című idióta magyar játékfilm ugrott be, amelyben Dömdödömék a nem létező pomogácsokról addig sztoriznak végig, míg teljesen beparáznak. Jó tanács azoknak, akik horrort készítenének: a gyilkos lény ijesztőbb, mint az, amiről csak verbális szinten kommunikálnak a szereplők. És még a Meg-et húzták le a kritikusok, jó ég.

 Bele ugyan nem halsz, ha megnézed, de sok jobb szórakozás van ennél, mondjuk, ha golyóstollal lepkéket rajzolsz tükörrel a fenekedre, vagy ilyesmi. 

Mély rettegés - Deep Fear (2023)

  Sziasztok! A nevem Naomi. Imádok az óceán csillogó habjain a jachtommal siklani és célom a világbéke, éppen ezért szegény hajótörött dél-amerikai migránsokat is mentek a vízből.

 Mint felvezetőmből kiderült, hősnőnk, Naomi egy igazi Playboy-nyuszi. A film mintha referenciamunka lenne a laphoz, ezért a kisasszony álmából ébredve, netán búvárkodás után is úgy ki van vakolva, mint aki most állt fel a sminkesek székéből. Már csak a photoshoppal homályosított háttérfények hiányoztak a háta mögül. A hölgy szomorú gyermekkori traumája, hogy 8 éves korában elveszítette szüleit, mivel egy viharban elsüllyedt a hajójuk és csak ő menekült meg. Ennek örömére imádja szelni a habokat, legszívesebben minden percét kint töltené a vízen - ez olyan, mintha a szüleid mindketten megfulladtak volna egy torkukon akadt hamburgeren, te meg csak a Mekiben éreznéd jól magad... Lehet, nem is szerette annyira a felmenőit? 

 Hogy ne legyen kétségünk különös vonzalma iránt, egy barátnőjének bevallja, nehezen tud választani élete szerelme és az óceán között... Na igen, minden férfi álma egy ilyen nő.  Miközben Jackson, a párja a városba megy, ő egyedül kihajózik a Karib-térségre, hogy újra szenvedélyének élhessen. Egy közeledő vihart kikerülvén olyan holt vízre ér, ahol nem jár a kutya sem. Itt fedez fel két hajótöröttet, akik lubickolva segítséget kérnek tőle és ő nem rest, ahogyan egy topmodellhez illik, kimenti a férfit és a nőt, akik állításuk szerint menekültek. Persze azok rögtön könyörögni kezdenek, hogy mentse meg elsüllyedt bárkájukról Josét, aki beszorult valahová, ahol van még egy kis levegő. Na, ezért ne végy fel stopposokat és hajótörötteket, csak a macera van velük. Naomi a férfival lemerül ezért a bizonyos Joséért, akit sikerül is élve kimenekíteni szorult helyzetéből, ámde a roncsot egy cápa kezdi kerülgetni, mint alkeszok nyitás előtt a borharapót. Mire megszületett az ötlet bennem, hogy valakit fel kell áldozni a francba, hogy megmenekülhessenek, már hipp-hopp a cápa is jól lakott és Naomi és José is megmaradt. A létszám ismét csak három, ennyit a nagy mentőakcióról. 

 Naomi hívná a parti őrséget, ám váratlanul Jósé előhúzza a pisztolyát (nem, nem azt) és a neurotikus fizikatanárnő külsejű Maria közli, miszerint kétszáz kiló kokain van a roncs raktárában, tessék egy kis szolidaritást vállalni a szegény drogcsempészekkel és lemerülni egy újabb menetre a szállítmányért. Segítségére lesz ebben José, akinek becsületére váljon, van mersze a nővel együtt visszamerészkedni a cápák közé, én ezek után egy lavór vízbe sem merném beletenni a lábam. Hősnőnknek sikerül pár pillanatig egyedül maradnia és egy rejtett rádióról segítséget kérnie Jacksontól, aki azonnal motorra pattan és felmentő seregként elindul, ám a fenyegető újabb viharok miatt senki nem akar útra kelni vele a dühös óceánon. Eközben ismét merülnek a kokóért, de a cápauszony-leves legfőbb összetevője ismét előkerül és nagyot harap a drogos tasakba, amitől még fel is pörög. Vajon mi lett volna, ha hasist szállítanak? A víz alatt énekelne dobozgitárral a békéről, meg a szeretetről...? Jackson eközben motorról vált motorcsónakra, hogy szívszerelmét megtalálja, reggelre meg is érkezik, így foglyul esése kimondottan jól jön a galád párosnak, hogy Naomit újabb merülésre kényszerítse a lent maradt cuccért. A lánynak valamit ki kell találnia, ha nem akar haleledel lenni, ebben segítségére van látomásában megjelenő édesapja, aki hozzájárulásként annyit közöl leányával, hogy majd rájössz, mit kell tenned. Kösz a támogatást fater, ezzel kint vagyunk a vízből - hogy stílszerű legyek. Innentől rághatjuk a körmünket, vajon túlélik-e hőseink a forgatókönyvet, fog-e valaha az onlyfanson szerepelni a Naomit alakító román származású Mãdãlina Ghenea?

  A valójában Máltán forgatott francia-angol közös produkció rendezője Marcus Adams, aki filmek terén eleddig csak pár tételt helyezett arra a bizonyos asztalra, például az itthon is kiadott 2003-as "Szekta" és a polcomon is pihenő "Halálnak halála". Úgyhogy nem mondhatjuk, hogy nem köszönt be már a horror műfajnak, de legfőbb alkotásai mégis a zenei videók, ha esetleg elég öreg vagy, mint én, akkor lazán és csuklóból beugrik a VIVA TV-n oly' gyakran játszott "Fun Factory: Celebration", de fabrikált már David Guettanak is videoklipet. Direktorálásában sok hibát ugyan nem találhatunk, de sajnos izgalmat és feszültséget sem. Persze a víz alatti felvételek alapvetően nyomasztóak tudnak lenni és erre nagyszerűen rájátszott a pompásan megvalósított CGI ragadozók jelenléte is. De nem lehet az ő nyakába varrni a problémákat, hiszen a forgatókönyv eleve azon a dilemmán billeg, hogy cápás horror, vagy csak szimpla bűnügyi thriller akar-e lenni, így kapunk ilyet is, olyat is, amelyek sajnos valahogy kioltják az ízeket ebből az édes-savanyú mártásból. A legkomolyabb gond itt a szereplőkkel van: a modell Mãdãlina Ghenea robotikus színészi játéka jobban illene a selyempaplanon punciszéthúzós filmecskékbe a fentebb említett pornóplatformon. Semmilyen érzelmet nem lehet belőle kiolvasni, ráadásul erős kételyek fogalmazódnak meg a nézőben a hölgy életrevalósága okán. Egy túlélőtípusnak valamivel viharvertebbnek kellene kinéznie, nem szilikonozott szájú topmodellnek, akiből max annyi kalandvágyást lehet kinézni, hogy a Starbucksban szója lattéjére egy cápa képét habosíttatja. Jacksont, a párját alakító Ed Westwicket nem is hibáztathatjuk, ő kötött pályán mozogva kénytelen a lélektelen szépfiú karakterét tolni, aki nagyon szerelmes, ugyanakkor megértő - tudja jól, hogy itt nem neki írták a főszerepet. Említésre méltó Macarena Gómez, aki a hajófoglaló drogcsempész hölgyet alakítja, figurája kissé mulatságos, különös arca pedig eladja a szerepét. Az igen foglalkoztatott spanyol színésznő kellemes változatosság a tökélyre túlfaragott Naomihoz képest. 

 Maga a történet is valamennyire ismerős, megemlíteném az "Ahol a cápa az úr" című 1969-es Burt Raynolds mozit is, vagy az 1979-es "Cápavadászt", ahol mindkettőben vérszomjas cápák közé kell merülgetni valami értékes szállítmányért. A kezdés kicsit lagymatag, hiába a képeslapra illő szép vágóképek, nagyon lassan rúgják be a sztori motorját, ráadásul a korlátozott szereplőszám miatt esély sincs egy kialakuló véres mészárlásra. Az ilyen gengszterekkel ötvözött krokodilos-cápás-polipos történetek leginkább az Asylum stúdió és egyéb gagyi állatos horrorok készítőinek fejéből pattan elő, ahol úgy érzik, hogy a lapos forgatókönyvbe még valami pluszt is bele kell fűzni, mivel a számítógépes animáció rohadt drága, nem szabad sok jelenetben használni a CGI-lényeket. Bár, be kell ismernünk, itt spórolásról azért nem nagyon beszélhetünk, hiszen látszik, hogy nem kis költségvetésű ócskaságot látunk, mégis valahogy belengedezi az Eau de Gagyi elszomorító illata. Ahogyan néha átesünk logikai következetlenségeken is... Mindazonáltal nem kell rögtön kivágni az ablakon a DVD-t, mert vannak jó pillanatai is, a merülések nyomokban tartalmaznak izgalmakat és összességében azért nézhető és le tudja kötni az embert, még, ha néha olyan hatásvadászattól túlcsorduló álom és látomásjelenetek is feltűnnek, hogy önkéntelenül is a fejemet csóváltam. Talán egy szimpatikus főhősnő, aki a szexfilm-oktatókönyv helyett Sztanyiszlavszkijt olvas, még elfogadhatóbbá tette volna az alkotást. De ez van, úgyhogy egy 10/4,5...

Kísértés az erdő mélyén - "A Megtört Fény" (2024)

 Figyelem: az alábbi elemzés spoilereket tartalmaz, de jó szándékkal és figyelmeztető jelleggel, hogy csakis lélekben felkészülten helyezkedj a képernyő elé, ha ezt a csapnivaló produktumot mégis meg akarod tekinteni.

 Valamiért ostoba módon abban a hiszemben leledztem, miszerint, ha az összvissz 40 perces "Cocaine Cougar" című iszonyatos baromságot ép ésszel, bár kissé viharverten megúsztam, akkor már valahogy ezzel a filmmel is boldogulok. Tévedésem olyasféle volt, mintha a kocsmában levertem volna egy részeg kötekedőt és aztán már rögtön Muhammad Alival akarnék kiállni. Tudtam én, hogy kemény menet lesz, de hogy ennyire, azt nem hittem volna. Körülményeimet nehezítette, hogy nem társaságban, alkohollal, vidáman elemezgetve és röhögcsélve néztem végig ezt a briliáns magyar-román koprodukciót, hanem egyedül. Lelki szemei előtt láttam, ahogyan életem percei homokként folynak ki kezeim közül és szürkeállományom viharos gyorsasággal sorvadásba kezd. Felrémlett vízióban az egykori Országimázs Központ, ahogyan, mint Csernobilban, dolgozóik hangyaként futkároznának riadtan nézve a mutatókat, miként rúgott hatalmasat országunk megítélésébe ez a csúcsmozi. Lehet, hogy a román titkosszolgálat műve lenne? A magyar-román kapcsolatoknak fix, hogy nem tesz jót. 

 A filmet megálmodó Berki Patrik egy igazi polihisztor. Író-rendező-színész, sőt, még énekel is ez az univerzális média-MacGyver. Könnyedén meglelheted nótáit a youtube-on, már, ha vállalod ama kockázatot, hogy ezentúl minduntalan felajánlja majd a mindentudó ifjú alkotásait a videomegosztó. Véleményem szerint talán az éneklés jobban megy neki, mint a filmkészítés, hallgassátok csak meg a nótáit, például a "Cigánygyerek vagyok, gitározni tudok", a "Jajj de nagyon máltos vagyok" és az "Elment a Lidi néni a vásárba" című örök klasszikust. Hogy géniuszához semmi kétség ne férjen, idemásolom honlapjáról a minőségi pecsétet, a mondatot, amely garantálja, hogy valódi talentummal van dolgunk: "Berki Patrik pályafutását Támogatta, és önzetlenül segítette Ibike Blue, akinek Patrik sokmindent köszönhet." Ibike Blue, ha valaki nem tudná, a szintén "Foschtenger nívó díjjal" jutalmazható Diridáré című Budapest TV-s zenés eszméletvesztésében volt gyakorta tetten érhető, ahogyan a magyar nótát fekteti két vállra, úgy öregesen. Lám, pártfogóját követve Patrikunk is keresett magának egy műfajt, amit alaposan meggyalázhat.  

 Persze, kedves olvasó, te még csak nem is sejted, miért is írom ezeket. Talán azt hiszed  túlzásokba esem, hogy a fenébe is, annyira nem lehet rossz ez az alkotás. De. Lehet. Na essünk neki. 

A múlt, rövid összefoglalóban: 1964-ben, Erdélyben, egy fickó megerőszakolja a lányát, majd megöli feleségét, meg akit ér, önmagát is beleértve.

A jelen, hosszas analízisben: érdekfeszítő iskolai órákat kell végigülnünk több, mint öt percen keresztül. Itt máris sok érdekességet tudunk meg, például, hogy a ködös Albion... akarom mondani Romániában, fura módon nem Ionnak, Alexandrunak, Irinanak, Dzsennifernek hívják ifjú hőseinket, hanem Olivia, Bryan, Lora, Kevin és Jack. Nem is értem, miért éppen angol órát láthatunk, hiszen eme nevekkel minimum elvárom a perfekt honi nyelvtudást a brit fiataloktól. Sőt a film elején látható gyermekét megbecstelenítő szülőt (ehhez mondjuk oláhföldön még csak testet megszálló gonosz entitás sem kell...) Pool Medisonnak hívják, így, ahogy leírtam. Oké, egy fokkal jobb, mintha Pól Medizonnak neveznék, de azért rezeg a léc, na.  Nagyjából megismerhetjük az illusztris társaságot, a szemmel láthatóan pajzsmirigy- és melegproblémás srácot (Kevin?), a hormonzavaros dagi kölköt (Jack?), a folyton smároló párt (Lora és Bryan?) és a kerek fejű leányzót (Olivia?), akihez hasonlatos hölgyeket gyakorta láthatsz paplant árulni a vásárokban.

 Olivia kibérel a neten egy házat az erdőben, aztán bulizni indul, úgy románosan kikerázva magát, majd egy limuzinban Heinekennel és borosüveggel hadonászva tivornyáznak, ahogyan mondjuk Miskolc-külsőn képzelik a milliomos életet - asszem, eddig minden adott a Dikh TV-s díjhoz. Végtelenül hosszú mulatós-jelenet következik, amely még a matekóránál is nagyobb szekunder szégyenérzettel pirítja arcunkat. Felmerül a kérdés, ha ekkora nagymenő parti arcok, miért viszik az osztály bohócait, a dagadtlajcsikát és a langyijózsikát magukkal...?

 De kezdődjenek a borzalmak: felkerekednek és Daciájukkal elhajtanak a távoli házba, ahol POOL kinyírta a családját. 

 "Éjszakánként előfordulhatnak áramkimaradások, de ez természetes, hiszen egy erdőben vagyunk", mondja az ingatlan zsufa bérbeadója, aki nem akar belépni sem a házba, csak tudnám, hogy a picsába takarít olykor ott... Majd teljesen életszerűen belesúgja az egyik leányka fülébe, hogy "nagyon sajnálom..." Eljő az este, mirelit pizzát esznek és makaóznak a félhomályban - ez ám a fergeteg parti, mondjuk ezt bármelyikük szobájában megtehetnék otthon is. Éjfélkor elmegy az áram (aszittem Ceaușescu-val az ilyenek megszűntek...) leánykórus énekel kísértetiesen, miközben gyertyákat gyújtanak, ezt követi egy sötétben játszódó erotikusnak szánt jelenet, ami után a Lora felkel, levonul a lépcsőn és vérnyomokat talál. Hogy mitől kezd el rikoltozni, arról fogalmunk sincs, mivel zseblámpáját csak  a végén kapcsolja fel és az is kábé akkora fényt ad, mint egy lemerült szentjánosbogár. Később megtudjuk, hogy a társai által lazán nyitható ajtó rázáródott, ezért a ratyiboyt vádolja, hogy ez egy rosszízű tréfa volt. Reggel amolyan "videoinfo 1 - Elek Zoli bácsi" módra szalonnás rántotta készítést nézhetünk, amely alatt szinte tévépaprikás zene szól, persze mindegy, hiszen ebbe a koncepcióba bármi belefér, még az is, hogy polihisztorunk tálalás után "egyetek egyetek, hadd nőjön a begyetek" kijelentést teszi. Sokadszorra ütöttem fejem az asztalba. 

 Míg a többiek túrázni indulnak, az éjjel hiszterizáló leány úgy dönt, hogy sokkal menőbb egyedül maradni a házban és a sötétben felfedezni az ingatlant - mintha éjjel nem sírógörcsöt kapott volna ettől... Kiderül, hogy ő afféle látó, talál egy kézitükröt és mint Törpojáca, bele is tekint, amitől hallucinálni kezd. Utólag megálmodja, hogy 1964-ben apu hogyan rakta meg leányát az emeletre felcipelve, (nem értem, a földszinten miért nem volt jó?) továbbá lemészárolja az asszonyt is, majd felajánlja áldozatait a sátánnak. Ennél a visszaemlékezős-álomszekvenciánál a múltat az jelképezi, hogy a leány álmában régi film módra mindezt kópiahibákkal, futó csíkokkal látja. Azt is mondja a faszi drámainak hitt pózer stílusban, hogy legyen átkozott e ház és minden lakója. Vajon a sátán tesz-e különbséget az ingatlan birtokosai és a hétvégi bérlők között? Megvizsgálja-e a lakás bérleti szerződését? - ilyeneken morfondírozom, hátha megy az idő, amíg ezt a hihetetlen borzalmat nézem. 

 Majd eljött a film csúcspontja: megállítom és eszek egy kis cézár salátát, bóklászok jobbra-balra, csak ne kelljen visszaülnöm a film elé. Nem adhatom fel, kényszerítem magam a folytatásra. 

 Felhőtlen, lelassított pancsikázás következik a közeli tóban, itt már teljesen egyértelműen Dikh TV-s videoklip-szaga van az egésznek. Már várom, mikor kezdik emlegetni a prikézsiát, majd bekövetkezik az a párbeszédpanel, miszerint:

-Gyerekek, valami elkapta a lábam.

-Biztos csak képzelődsz!

-Áhh, áhhhh!

 Olivia művészi kiteljesedése következik újra, a "mi folyik itt gyöngyösön" stílusú tehetségével, amikor éjjel valamit lát állítólag, de még reggel is zokogva remeg. Itt az ideje felkeresni a bérbeadót, aki a közeli kis faluban él, amely a bevágás alapján pálmafákkal van teleszórva, én nem tudtam, hogy Románia ilyen fasza kis mediterrán részekkel is büszkélkedhet. A nő elmeséli a történetet, amit nem pakolt ki a jófogásra, Mr. Medisonról, a családirtóról, szerencsére a látó egyetért vele, amit megerősítenek a többiek: a csaj érez és lát dolgokat. (Na nem mintha ez nem így lenne minden emberrel, én még ráadásul ízlelek és szagolok is.) A tulajnő azt mondja, ő is csak egyszer járt ott, kislánykorában - mondjuk a parabolaantenna a tetőn nem erről árulkodik, bár lehet, hogy oláhföldön a 60-as években volt ilyen... Oliviáról megtudjuk, hogy megszállta valami, ezért megtiltja a többieknek, hogy lelépjenek, majd magányában vért hány egy tükörre, felettébb gonosz arcot vágva, mintha elvetted volna a segélyét.

 Aztán este megjelenik egy travi, valami apácaruhában és mindenkit jól szétdobál a helységben.

Még mindig nem lépnek a távozás hímes mezejére, inkább egy szobában ülnek össze éjszakára, na de ez sem száz százalékos, mert kilopózva Lora egyszer csak el akarja csábítani a kazánmeleg kölyköt. Megkötözi és kiharapja a nyelvét, meg megvakítja valami Chemotoxszal. Hú. A borzalmak felpörögnek, már néha beletekerek, mert nem bírom. Felkeresik a román Patricia Williams-et, aki médium és a fején egy döglött borzot hord a  haja helyett - őt személyesen (fura egy választás) a nagy Berki Patrik alakítja. A drabális transzvesztita ördögűzést akar végrehajtani. Lassan már én is ezt tenném egy stop és delete gombbal. 

 Majd a megszállott szereplőn (nem mondom el, hogy ki, szenvedj te is, nézd végig) egy "ferike és a démonok" szintű exorciót hajtanak végre, csak éppen mountain bike-ot nem ígérnek neki.  Mivel nekem sem ígért senki semmit, ezért manuálisan fel kellett gyorsítanom az eseményeket. Előkerül egy pisztoly is és végre teljesül a vágyam.

 Több, mint tíz percig járkáltam, hogy feldolgozzam a traumát, amit ez a szörnyű alkotás okozott. Remélem nem lesz PTSD-m, nem szeretnék újra még csak pillanatokat sem átélni ebből... A sztori annyira sablonos, hogy elképesztő, a szereplők pedig... Mintha a "Minden álmod" és a "Családi titkok" sorozatokat konvertálták volna horrorkeretek közé. Egyetlen másodpercet sem tudok felidézni, amikor ne éreztem volna szenvedést és hitetlenkedést. Az amatörizmust csak a bárdolatlan primitívség múlja felül. Persze nézhetjük mindezt máshogyan is: már nekünk is vannak trashfilm-készítőink, ez a szemét bármikor beilleszthető lenne az utóbbi években felkapott rettentően szar Amityville-trashek mellé. Azt szokták mondani, hogy ki lehet magunkból írni a fájdalmainkat, rossz gondolatainkat. Vegyétek ezt az írást afféle démonűzésnek részemről. 

Ibike Blue, mit szabadítottál a világra...

UI: Most látom, hogy ezt a sistergős fospermetet még a mozikban is bemutatják... Végetek van.